but never too much

Too Sweet

Too Sweet

PIHIII – avagy vigyázz máshol a gyerekekre

2017. december 11. - Lillabella Leila

 

Van, hogy úgy érzem muszáj kiszakadni a mindennapok forgatagából. Nem az „unalmas hétköznapok”-ból, mert nem volt olyan, mióta gyerekem van. A forgatagból, ami egyre sűrűbb lesz, minél többet ismétlődik. Több gyerekkel. Egyre kevesebb türelemmel, egyre több szennyessel, egyre púposabb mosogatóval.

Wellness hétvége, nagypapa, nagymama, síelés, nyaralás, akármi. Máshol, más emberekkel, mást csinálni. Bevallom, én azt remélem ilyenkor, hátha picit megszeppen a szemem egyik pici fénye és elfelejt néhány napra úgy viselkedni mint egy tornádó aki csak kupit, törött dolgokat és megrökönyödést hagy maga után. Nyilvánvalóan az összepakolás 15. kísérleténél realizálódik, hogy ha még minimálisan be is jön a számításom (értsd: 15 perc szauna, 30 perc beszélgetés felnőtt emberekkel – bónusz, ha olyanokkal akiket bírok is, stb), akkor sem ért volna meg fele ennyi macerát sem az a kis guilty pleasure, aminek elérése érdekében több napig tervezem magam szívatni, ráadásul baromi nagy lelkesedéssel, hiszen ha bármi sikerben reménykedem, akkor a kis mini diktátort meg kell róla győzni, hogy a szívatás – aminek ő is részese – valójában kivételes szerencse, amiben csak azok a kiválasztottak részesülhetnek, akik képesek néhány percig lefoglalni magukat amíg Anájuk összepakolja az egész háztartást 3 utazótáskába. De akkor már nincs visszaút. Aki mer az nyer, azt hiszem. Pedig itt már rég nem szól semmi a nyerésről. Az altatásnál lehet nyerni, itt csak a túlélésre játszom.

Szinte lehetetlennek hangzik az egész, pláne ha hozzávesszük azt a nem könnyen elhanyagolható tényt, hogy a kis Tornádónak egy még kisebb, de közel hasonló hatékonyságú segítőtársa is van. Az eszközeik és a módszereik össze sem hasonlíthatóak, de mondom: az eredményen az nem sokat változtat.

Az eddigi akadályokat magunk mögött hagyva indulunk útnak, totál elégedetten, majdnem másfél percig – szerelemesen egymás kezét szorongatva, dagadó mellel, hogy együtt bármire képesek vagyunk – amikor életünk másik büszkesége nulláról százra téve a hangerőt lilásvörös fejjel teli torokból kezd el üvölteni, jelezvén: elindult az autó és ő ezt igencsak rühelli. Mi sem természetesebb, én erre azonnal minden közlekedés-biztonsági szabályt betartva hátrapattanok a két ülés közé ahol a hely majdnem olyan széles, mint a csípőm, és a cicimet – ami jelenleg sokkal inkább tűnik használati tárgynak mint intim testrésznek – gyakorlottan előkapva elkezdem a kis (amúgy máskor tündéri békés) bőgőmasinát szoptatni. Ezzel természetesen csupán az esetek töredékében oldódik meg a probléma, hiszen gyakran előfordul, hogy a cici felbukkanása a legkevésbé sem hatja meg, így folytatódhat a további, társadalom – de főleg kisgyerekes anyukák – által elítélt autón belüli akrobatamutatványok páros bemutatója. Valahogy végül kifekszik – nagyjából az út vége előtt 18 perccel -  addigra már vagy 10 kilóval többnek érzem magam a szűk helynek köszönhetően, ami egyre kisebbnek és kisebbnek érződik.

Rejtély, hogy hogy tudunk egy teljesen üres és tiszta szobát pillanatok alatt csatatérré változtatni, mindenesetre a ház sem véletlenül néz ki úgy ahogy. Legalább mosogatni nem kell meg takarítani.

Mütyür fal - Matató tábla - Birizga-mirizga - Busy board

Dom még éppen kezd kiemelkedni talajmagasságból, de már imád keresni magának valami birizgálni valót. Lehetőleg éleset. Vagy nagyon picit, hogy le tudja nyelni. Vagy nagyon nagyot, amit magára tud rántani. Vagy legalább olyat, amiben áram van, de lehetőleg ezeknek a kombinációját. A lényeg, hogy én frászt kapjak tőle, de ha tőle nem is, attól igen, ahogy Mamikája sikít, hogy ő viszont frászt kapott, Dédimami meg inkább oda sem néz, "mert amíg nem történik meg a baj, mi el sem hisszük milyen az".

Néha azért sikerül egészen egyszerű és nagyszerű játékot találni a nem-játékok világában (hiszen csak az az érdekes), amivel tényleg csak azért nem szeretném, hogy játsszon, mert szükség van rá lehetőleg működőképes állapotban a mindennapok során. Ilyenek az áramtalanul heverő kábelek, mérőszalag, kilincs, szalag, műanyag kaspó stb.. ezek persze még akkor is mérhetetlen kupleráj érzését keltik az emberben, ha feltűnően a játékok közé van egyáltalán nem hanyag módon elhelyezve, jelezvén hogy pontosan a neki kitalált helyet foglalja el, legálisan.

Úgy tűnik, végre eljött az ideje, a várva-várt "mütyür-falnak", vagy "matató-táblának" ami legkevésbé busy bord-ként hangzik hülyén. A busy board egy nagyon stílusosan - általában lelkes apukák által - összetákolt kacatgyűjtemény, ami magában foglalja a gyerekek által elérhetetlen (túl magasan lévő, hozzáférhetetlen) vagy gyerekektől következetesen elkobzott használati tárgyakat, hogy azokat falra rögzített formában kedvükre próbálgassák, játsszanak velük, úgy, ahogy a fantáziátlan felnőttek el sem képzelték volna azt előtte.

A kivitelezés, valószínűleg nálunk is apuka-feladat lesz, de a birizgálandó cuccok összeválogatását, a tábla megszerkesztését már alig várom, úgy hogy gyűjtöttem néhány mintát, inspirálódásképpen.

Ez kifejezetten fiús, a kis zárakért tuti az összes gyerek odavan, a villanykapcsolóról nem is beszélve!32f70b16159db25f808e8e4a7482453d.jpg

 

Ez inkább asztal, mint fal, de a földön hasalva is ugyanúgy élvezhető, mint a falon függő  párja. Ebben a zsúfoltság és csillogás lehet nagyon izgi, a csengő és a kerék megvéve!
5463e3447f40b48322084a2fb4522967.jpg

 

Ezen a komoly, nagyfiús busy boardon is megtalálható minden zár, kerék és zaj-csináló, ami egy gyereket érdekelhet, nagyon jól néz ki.

activity-board1.jpg

A karnist imádom, de a WC papír guriga tartó nem bizti, hogy magamtól eszembe jutna, pedig, hogy imádják letekerni az egész guriga WC papírt, ha valahogy hozzájutnak!

duy1upz7qyxsv9qqflyt36xuyglk03s9_lg.jpg

Végül pedig itt egy nagyon cuki, mindent-bele stílusú busy board, ami mellett még az igazán csajos kislányok sem hiszem, hogy el tudnak sétálni (nem mintha akarnának).

8ec2a8bdfc65c678bffa065fb9204ef5.jpg

Én teljesen készen állok a mütyürök összeszedésére! A végeredményt mindenképpen megmutatom majd, Dom pedig azt hiszem néhány napig biztosan a falra lesz tapadva, a tevékenykedését pedig sűrű csörrenések és kattanások kísérik majd.

8 pillanat, amikor tuti felébred a gyereked

Biztos ismered az érzést, amikor az ágyban fekve csukott szemmel hallgatózva rád zuhan a felismerés, hogy hiába nem múlt még el fél 6 sem, életed egyetlen drágasága már nem fog visszaaludni. Gyorsan megbánod, hogy nem feküdtél le azonnal te is aludni, ahogy Ő elaludt (nem mintha akkor sokkal többet tudtál volna aludni - a félóránkénti felsírás nem a legjobb altató), megrázod magad, felkelsz és a nap további részében eszményi álomképként dereng a szemed előtt a délutáni alvás, amikor úgy is mindenre lesz időd. Vagy mégsem? Íme néhány pillanat, amikor számíthatsz az ébredésre:

  1. A gondosan elkészített tízóraid második falatjának

    elnyammogása utánemotional_eating-727434.JPG

  2. Ahogy leteszed a telefont, miután áradoztál egy sort a barátnődnek mennyire jó fej gyereked van és ledaráltad, mennyi mindent készülsz csinálni most, hogy végre elaludt.fotolia_47511315_subscription_monthly_m-copy.jpg

  3. A 9. körmöd lakkozása után.mteynzu4odu0mja3odk5mtuw.jpg

  4. Amikor elmosogattál - amire csodák csodájára nem ébredt föl, és leülnél nézni ki a fejedből.staring-cat111.jpg

  5. Amikor te is álomba szenderültél, az átvirrasztott éjszaka után.sleep-deprived.png

  6. Amikor kiszöksz pár percre élvezni a tavasz első napsugarait.young-woman-enjoying-spring.jpg

  7. Ha úgy döntesz, maradhat még pár percet a sütőben a zabkeksz. Szép munka.burned-cookies.jpg

  8. Ha elalszik a másik gyereked is.surprise.jpg

Füstbe ment tervek – minek tervezed be a hetet programokkal, ha van gyereked?

Hétfő van. Hétfőn járunk ringatóra, Dom imádja! Vagyis már voltunk egyszer... A múlt héten pont elaludt, azelőtt meg esett nagyon az eső, előtte pedig nagyon jött a foga - sehova sem tudtunk volna elindulni. Igazából 4 hónapja tervezünk járni és még csak egyszer jött össze. 5 perc sétára van tőlünk.

Kedden van a kisbabás jóga, oda buszozni kell, izgi. Még nem kezdtünk el járni és valószínűleg már csak a csütörtöki nagybabásra fogunk eljutni, merthogy kinő belőle.

Szerda babaklub kéthetente! Ez télen szünetelt, és csak pár hete indult újra. Ősszel Dom úgy is túl picike volt hozzá, most már biztos eljutunk egyszer. Reméljük, azon a héten, amikor tartanak és nem kettő közé trafálunk.

Csütörtök: Zümmögő Zenebölcsi. Még csak egy hónapja próbálkozunk, simán összejön.

A pénteki Maminbabára már 6 hetes korától mehettünk volna, de sajnos pár hete megszűnt az óra, érdeklődés hiányában. Ha a többi anyuka is ilyen eredményességgel jár el a programjaira, nem is csodálom.

Ez az aktuális „heti terv”, de mindig változik: hol az úszás jut eszembe, néha kinézek egy-egy HellóAnyus programot, vagy valami partizánakció. Egy-egy nap végén átgondolva az aznapi eseményeket, egyáltalán nem érzem eredménytelennek a napot csak azért, mert nem jutottunk el oda, ahova szerettünk volna, vagy sehova. Majdnem mindig nyomós okok vezetnek el éppen az ellenkező irányba. De be kell vallanom, hogy néhány hasonló ötből-nulla hét lepergése után egyre inkább nyomaszt, hogy így eltekeregnek a napok.

A tervek nem csak azért mennek füstbe, mert néha pont akkor alszik el, betegszik meg, nyűgösködik, rossz az idő, nem találom a garázsnyitót és nem tudom kihozni a babakocsit a garázsból, hanem azért, mert ha végre minden klappol, akkor azt ki akarom élvezni! Tök jók ezek a foglalkozások - az pedig még csábítóbb, hogy én is emberek közé kerüljek - de akkor mikor nézzem, milyen ügyesen játszik már egyedül és hogy mennyivel okosabban ébredt? Ha az alvása alatt csak lábujjhegyen járhatok, hogy fel ne ébredjen, mikor főzöm meg az ebédet? Most már itt lesz a jó idő és mászkálhatunk fel-le napestig. És akkor hogy fogunk bemenni egy foglalkozásra, amikor végre lehetne mozogni a szabad levegőn?! Annyi a kifogás, hogy miért ne induljunk el a babás programokra - és persze nem is kell egyfolytában mászkálni még ilyen pici gyerekekkel, a rengeteg nyavalyáról meg nem is beszélve, amivel fertőzik egymást oda-vissza. De ahhoz, hogy ne zavarodjon meg anya otthon, mégis muszáj heti egy akármin-ahol-lehet-felnőttekkel-találkozni részt venni. Talán ez az oka, hogy mégis minden héten szilárd elhatározással találod ki a heti programot, hogy legalább az illúziója meglegyen annak, hogy mész emberek közé, történnek veletek dolgok a ház falain kívül is – ami nem az aldi vagy a zöldséges.

Srí Lankáról álmodozom

Srí Lankára már akkor is bizsergető izgalommal gondoltam, amikor még abban sem voltam egészen biztos, megtalálnám-e a térképen. A képzeletemben élt a Rámájana egyik egzotikus helyszíneként, egy távoli egyszerű élet lehetőségeként, kalandként. Megakadt rajta a szemem, amikor megláttam, hogy a (közigazgatási) főváros neve, olyan hosszú, mint Srí Jayawardenepura Kotte – napokig próbáltam memorizálni, aztán meg menőztem, hogy ki tudom mondani!

Valamiért elvarázsolt, és tudtam, lesz még vele dolgom, össze fogunk barátkozni és én szeretni fogom.

Amikor a Nagy-nagy-utazásomat terveztem, akkor is felmerült, hogy oda menjek, de mégsem úgy alakult és én nem erőltettem. Nem akartam erőltetni sem eltervezni, azt akartam, hogy csak úgy megtörténjen velem. A Nagy-nagy-utazás alatt hát megtörtént velem. Készületlenül, intenzíven és csodálatosan.

3 hónap önkénteskedés után Indiában december közepére iszonyatosan hideg lett. Már nem izlandi mércével mérve, hanem olyan fűtés-nélkül-szoknyában-rohangászunk és a-ház-nincs-szigetelve mércével mérve. Közeledett a Karácsony, mélyponton voltam, melegebb helyre vágytam, a legkézenfekvőbb Srí Lanka volt.img_1163.JPG

Az utazás macerás volt, az emberek barátságtalanok, én pedig elveszett. Olyan elveszett, hogy nem gondoltam arra, amit ott hagytam, és nem vártam azt sem, ami következik.

Colomboban csili-vili karácsonyi hangulat fogadott és párás meleg. Az emberek olyan átlátszóan próbáltak lehúzni, hogy az szinte bájos volt. Eljutottam a hostelig ahol dolgozni terveztem, megnyugodtam és kidőltem. Délelőtt az élőszóban rég nem hallott anyanyelvemre ébredtem, amint a szálláshelyet méregetik, magyarosan – bájvigyorral fitymálva. Gyorsan üdvözöltem őket, nehogy az én méregetésemig is eljussanak, örültek, örültem. Nem maradtam dolgozni: mentem velük tovább, kalandoztunk közösen, szerelmes lettem és mindent élveztem.img_1159.JPG

Élveztem a mangót, aminek „sosincs szezonja”, a kókuszdiót, amitől tízszereződik az iszonyat-jó-dolgom-van érzés, a legfinomabb banánt ami kicsi és furcsa formájú, a szingalézeket, akik nem mondanak nemet, de az attól még nem jelent igent. Élveztem az óceánt a hatalmas hullámaival, a napsütést, a sok gekkót, a világító bogarakat, a pávákat és a szabadságot.img_1164.JPG

Egy hónap múlva tovább mentem, de az ábrándjaim mind ott maradtak. Srí Lanka egy éve történt velem és babakocsizás közben elgondolkodom, Srí Lankán milyen nehéz lenne babakocsit tolni – habár biztos eszembe sem jutna megpróbálni. Egy éve történt, de nem múlt el azóta nap, hogy ne villanjon fel legalább egy csillogó hullám képe a képzeletemben. Egy éve eljöttem és elkísért a szerelem, ami onnan indult és teszünk róla, hogy vissza is vezessen!

Üdvözöllek a csillámos forgatagban!

 

Gyereknevelés, tudatos táplálkozás, mozgás, alkotás és mindezek eszményi összegyúrása pihe-puha, rózsaszín - néhol csillogós - de mindenképpen valószerű álomképekké. Ezek töltik ki kesze-kusza mindennapjainkat, ahol a mosogató mindig teli, az ebéd mindjárt kész, a citrom a fán terem, a Dédipapa pedig néha oroszul beszél.

Itt keveredik az ayurveda, az akadémikus orvoslással, tarkítva a legkülönfélébb alternatív megoldásokkal, négy generációval egy egészen jókedvű egyveleggé, hogy aztán a gyakorlatban egy meglepően jól működő forgataggá álljon össze.

Írok arról, ami éppen gyerekeket foglalkoztatja, vagy engem a gyerekek miatt. Megosztom a jól bevált recepteket, és azokat, amiket Mamika egyfolytában újít. Elmesélem mit varrok, festek, rajzolok, alkotok és azt, hogy milyen mozgás tölt fel éppen.

Nézz körül és merülj el egy négygenerációs ház falai között kibontakozó zsongásban!

süti beállítások módosítása