Srí Lankára már akkor is bizsergető izgalommal gondoltam, amikor még abban sem voltam egészen biztos, megtalálnám-e a térképen. A képzeletemben élt a Rámájana egyik egzotikus helyszíneként, egy távoli egyszerű élet lehetőségeként, kalandként. Megakadt rajta a szemem, amikor megláttam, hogy a (közigazgatási) főváros neve, olyan hosszú, mint Srí Jayawardenepura Kotte – napokig próbáltam memorizálni, aztán meg menőztem, hogy ki tudom mondani!

Valamiért elvarázsolt, és tudtam, lesz még vele dolgom, össze fogunk barátkozni és én szeretni fogom.

Amikor a Nagy-nagy-utazásomat terveztem, akkor is felmerült, hogy oda menjek, de mégsem úgy alakult és én nem erőltettem. Nem akartam erőltetni sem eltervezni, azt akartam, hogy csak úgy megtörténjen velem. A Nagy-nagy-utazás alatt hát megtörtént velem. Készületlenül, intenzíven és csodálatosan.

3 hónap önkénteskedés után Indiában december közepére iszonyatosan hideg lett. Már nem izlandi mércével mérve, hanem olyan fűtés-nélkül-szoknyában-rohangászunk és a-ház-nincs-szigetelve mércével mérve. Közeledett a Karácsony, mélyponton voltam, melegebb helyre vágytam, a legkézenfekvőbb Srí Lanka volt.

Az utazás macerás volt, az emberek barátságtalanok, én pedig elveszett. Olyan elveszett, hogy nem gondoltam arra, amit ott hagytam, és nem vártam azt sem, ami következik.

Colomboban csili-vili karácsonyi hangulat fogadott és párás meleg. Az emberek olyan átlátszóan próbáltak lehúzni, hogy az szinte bájos volt. Eljutottam a hostelig ahol dolgozni terveztem, megnyugodtam és kidőltem. Délelőtt az élőszóban rég nem hallott anyanyelvemre ébredtem, amint a szálláshelyet méregetik, magyarosan – bájvigyorral fitymálva. Gyorsan üdvözöltem őket, nehogy az én méregetésemig is eljussanak, örültek, örültem. Nem maradtam dolgozni: mentem velük tovább, kalandoztunk közösen, szerelmes lettem és mindent élveztem.

Élveztem a mangót, aminek „sosincs szezonja”, a kókuszdiót, amitől tízszereződik az iszonyat-jó-dolgom-van érzés, a legfinomabb banánt ami kicsi és furcsa formájú, a szingalézeket, akik nem mondanak nemet, de az attól még nem jelent igent. Élveztem az óceánt a hatalmas hullámaival, a napsütést, a sok gekkót, a világító bogarakat, a pávákat és a szabadságot.

Egy hónap múlva tovább mentem, de az ábrándjaim mind ott maradtak. Srí Lanka egy éve történt velem és babakocsizás közben elgondolkodom, Srí Lankán milyen nehéz lenne babakocsit tolni – habár biztos eszembe sem jutna megpróbálni. Egy éve történt, de nem múlt el azóta nap, hogy ne villanjon fel legalább egy csillogó hullám képe a képzeletemben. Egy éve eljöttem és elkísért a szerelem, ami onnan indult és teszünk róla, hogy vissza is vezessen!